3+1 tény a bölcsességfogakról

A bölcsességfogak, azaz a harmadik nagyőrlők, általában a késő tinédzserkorban vagy a húszas évek elején bújnak elő. Míg egyeseknél problémamentesen nőnek ki, másoknál fájdalmat, gyulladást vagy akár torlódást is okoznak, ami miatt szükségessé válik eltávolításuk.

De mit lehet róluk tudni?

  1. Általában 17 és 25 éves kor között bújnak elő, amikor – ideális esetben – már érettebbek vagyunk.
  2. A közhiedelemmel ellentétben nem feltétlenül okoznak torlódást, azonban növekedés közben előfordulhat, hogy a mellettük elhelyezkedő fogat nyomják.
  3. Evolúciós örökségként maradtak ránk, hiszen őseink durvább, rostosabb táplálékot fogyasztottak, amelyhez erősebb rágószervek kellettek. Az évezredek során azonban az emberi állkapocs mérete változott, így a bölcsességfogaknak gyakran már nincs elegendő helyük előbújni.
  4. Egyes esetekben nem tudnak teljesen előtörni, és az állcsontban rekedve impaktált állapotba kerülnek, ami különböző problémákat okozhat, például gyulladást vagy ciszta kialakulását.

A bölcsességfogak növekedése sokak számára nagy fájdalommal járó folyamat, egyes esetekben indokolt műtét általi eltávolításuk is, melyet nagyban befolyásol elhelyezkedésük.

Legyen Önnek is fájdalommentes fogászati élménye! Keresse bizalommal fogászatunkat Siófokon!