3 nyomós ok, amiért nem érdemes halogatni a fogászati kontrollt

A fogászati kontroll sokak számára könnyen háttérbe szorul, ha nincs fájdalom, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden rendben van. Pedig a rendszeres ellenőrzés éppen azért fontos, mert számos fogászati probléma kezdetben szinte észrevétlenül alakul ki. Összegyűjtöttünk három jó okot, amiért érdemes időben bejelentkezni siófoki fogászati rendelőnkbe.

1. A kisebb problémákat könnyebb kezelni

Egy kezdődő szuvasodás, ínygyulladás vagy egyéb elváltozás eleinte akár teljesen panaszmentes is lehet. Egy kontrollvizsgálat során azonban ezek időben felismerhetők, így sok esetben egyszerűbb, kíméletesebb és kevésbé költséges beavatkozással kezelhetők. A halogatás miatt azonban előfordulhat, hogy egy apró probléma komolyabbá válik.

2. A tömések és pótlások nem feltétlenül örök életűek

Sokan gondolják úgy, hogy a fogászati beavatkozások minden esetben végleges megoldást jelentenek, a valóságban azonban az, hogy a tömések, koronák és hidak szerkezete az évek során elhasználódhat. Az apró rések, elmozdulások vagy repedések mentén pedig észrevétlenül kialakulhat szuvasodás. Ezért fontos, hogy évente legalább egyszer ellenőrizzük ezeket.

3. Személyre szabott szájhigiéniai tanácsadás és megelőzés

A fogászati kontroll nem merül ki a meglévő elváltozások diagnosztizálásában, beletartozik az is, hogy megvizsgáljuk valóban hatékony és célzott-e az otthoni szájápolási rutin. A vizsgálat során pontosan azonosíthatók a nehezebben tisztítható, fokozott figyelmet igénylő területek. A látottak alapján a fogorvos egyénre szabott útmutatást ad a megfelelő tisztítási technikákról, valamint az ideális szájápolási eszközök (például fogköz tisztító kefék, fogselyem) kiválasztásáról is.

A Diamond DentArt siófoki rendelőjében szakmai odafigyeléssel és személyre szabott megoldásokkal várjuk pácienseinket.
Egy kontrollvizsgálat rövid idő, amellyel sok kellemetlenséget előzhet meg.