Mi az a fogszabályozás?

A fogszabályozás a fogászat azon szakterülete, amely a fogak szabálytalan növekedésével, az állcsontok fejlődési rendellenességeivel és a harapási eltérések kezelésével foglalkozik. A fogszabályozó kezelés célja messze túlmutat az esztétikus mosoly kialakításán. A szabályos, rendezett fogazat könnyebben tisztítható, így kisebb a fogszuvasodás és az ínybetegségek kialakulásának kockázata. Emellett jótékonyan hat a rágásfunkcióra, a beszédre, valamint az állkapocsízület megfelelő működésére is. A fogszabályozás gyermekkorban és felnőttkorban egyaránt eredményes lehet, azonban bizonyos fejlődési problémák korai felismerése jelentős előnyt jelenthet. A folyamat minden esetben teljesen személyre szabott, így a tervezésnél mindig figyelembe vesszük a páciens életkorát, a fogazat állapotát és az állcsontok fejlődését.

Gyermek fogszabályozás

Miért javasolt már 7 éves kortól a fogszabályozás gyermekek számára?

A szakmai ajánlások szerint az első fogszabályozási szűrővizsgálatot körülbelül 7 éves korban érdemes elvégezni. Ebben az életkorban a tejfogak és a maradó fogak egyszerre lehetnek jelen a szájüregben, így a fogszabályozó szakorvos időben felismerheti az állcsontok fejlődési eltéréseit, a helyhiányt vagy a kedvezőtlen harapási viszonyokat. A korai diagnózis nem minden esetben jelent azonnali kezelést, de lehetőséget ad arra, hogy a fejlődést a megfelelő irányba tereljük és megelőzzük a későbbi súlyosabb problémákat.

Kivehető fogszabályozó készülékek gyermekeknek

A kivehető fogszabályozók elsősorban a növekedési időszakban hatékonyak, amikor még befolyásolható az állcsontok fejlődése és a fogak helyzete. Ez sok esetben egyszerűbbé teheti vagy akár lerövidítheti a későbbi fogszabályozás idejét.

A trainer készülékek segíthetnek:
  • a helytelen nyelés korrigálásában;
  • a szájlégzés csökkentésében;
  • az ajak- és nyelvizmok megfelelő működésének kialakításában;
  • az állcsontok harmonikus fejlődésének támogatásában.

Funkcionális készülékek

Gyermekkorban a kezelés sok esetben az állcsont növekedését használja ki. Ebben az időszakban az elsődleges cél nem a fogak milliméterpontos beállítása, hanem a helytelenül fejlődő állcsont növekedésének irányítása, legyen szó annak serkentéséről vagy visszafogásáról. A funkcionális készülékek komplex módon hatnak a fogazatra, az állcsontszerkezetre és a környező izomzatra. Hatékonyságuk érdekében napi 12-16 órás hordási idő szükséges.

Miben segíthet a kivehető készülék gyerekkorban?
  • segíti az állcsontok megfelelő fejlődését,
  • korrigálja a keresztharapást és a szűk állcsontokat,
  • javítja az állcsontok egymáshoz viszonyított helyzetét,
  • lecsökkentheti vagy teljesen szükségtelenné válhat a későbbi rögzített fogszabályozó kezelés.

Felnőtt fogszabályozás

Fogszabályozás Siófokon, kényelmesen a Balaton partján

Sokan úgy gondolják, hogy fogszabályozásra csak gyermekkorban van lehetőség, azonban a modern technológiáknak köszönhetően ma már bármely életkorban eredményes kezelés végezhető. A felnőtt fogszabályozás nemcsak esztétikai célokat szolgálhat. Segíthet a fogak túlterhelésének csökkentésében, javíthatja a harapást, megkönnyítheti a szájhigiéniát, valamint elősegítheti a fogpótlások vagy implantációs kezelések hatékonyságát.

Rögzített fogszabályozó készülékek

A rögzített fogszabályozók a leggyakrabban alkalmazott kezelési megoldások közé tartoznak. A fogakra ragasztott brekettek és ívek folyamatos, lágy és kontrollált erőt fejtenek ki, amelynek hatására a fogak fokozatosan a kívánt helyzetbe kerülnek. A modern készülékek készülhetnek fémből vagy kerámiából. A rögzített készülékek pontos és kiszámítható eredményt biztosítanak még összetettebb eltérések esetén is.

Láthatatlan fogszabályozás és az előnyei:

Azok számára, akik diszkrét megoldást keresnek, kiváló választás lehet a láthatatlan fogszabályozás. Az átlátszó sínrendszerek egyedileg készülnek, és fokozatosan mozgatják a fogakat a tervezett pozícióba. A digitális tervezésnek köszönhetően a páciens már a kezelés megkezdése előtt láthatja a várható eredményt, és pontosan tudja annak teljes időtartalmát. Ezeket a készülékeket napi 22 órában javasolt hordani a biztos eredmény elérésének érdekében.

Láthatatlan fogszabályozás és az előnyei:

  • szinte észrevehetetlen megjelenés;
  • kivehető kialakítás, így megkönnyíti az étkezést;
  • könnyebb tisztíthatóság;
  • nagyobb komfortérzet a mindennapokban.

Fogszabályozási konzultáció javasolt, ha:

  • a fogak torlódottak vagy szabálytalan helyzetűek,
  • a gyermek fogváltása nem megfelelő ütemben történik,
  • harapási rendellenesség áll fenn,
  • a felső vagy alsó fogsor jelentősen előreáll,
  • beszéd- vagy rágási problémák jelentkeznek,
  • a páciens esztétikai okból szeretné javítani mosolyát,
  • fogpótlás vagy implantáció előtt szükséges a fogak helyzetének rendezése.

A megfelelő időben elkezdett fogszabályozó kezelés nemcsak szebb mosolyt eredményez, hanem hosszú távon hozzájárul a fogak, az íny és az állkapocs egészségének megőrzéséhez.

Kivehető, láthatatlan vagy rögzített fogszabályozóra van szüksége?
A Diamond DentArt siófoki rendelőjében felkészült csapattal és teljesen személyre szabott megoldásokkal várjuk. Tegye meg az első lépést a gondtalan mosoly felé!